Allergia ellen mit érdemes tenni, ha már kipróbáltunk sok gyógyszert és csodaszert? Vagy nem akarjuk végig járni a szenvedés útját? Ha kíváncsi vagy itt megtudhatod mi a megoldás az hogy élsz-e vele az már a Te dolgod...

Allergia ellen megoldások

Immun rendszert tápláló formula Mi is ez? Talán a megoldás allergia ellen?

2016. január 03. - Tudaseso

Az „öt elem” kifejezés arra az ősi kínai világnézetre utal, amely szerint a világegyetem - s benne az ember – öt fő elemből tevődik össze (itt persze szükséges megérteni, hogy a kínaiak leginkább szóképekben, elvont fogalmakban határozzák meg a világot). A kínai gyógyászok úgy vélik, hogy az emberi szervezet öt fő rendszere egy kör mentén ábrázolható, s a rendszerek a körív mentén kölcsönösen erősítik, egymással átellenben pedig fékezik egymást, megteremtve és fenntartva ezzel a szervezet természetes belső egyensúlyát.

A nyugati orvos számára a betegség egyfajta kémiai egyensúly-bomlás – túl kevés az inzulin, túl sok az angiotenzin (=a vérnyomást emelő hormon), stb. A kínaiak számára az egyensúly-vesztés nem betegség, hanem csak jelzés arra vonatkozóan, hogy a fő szervrendszerek közötti egyensúly megingott: egyes funkciók túl erősek, mások túl gyengén működnek. Az öt elem kölcsönös egyensúlyának visszaállításához megtápláljuk a gyengélkedő szervrendszereket, ezzel felhangoljuk őket, akárcsak egy zongorát. Csak akkor áll helyre a tökéletes egészség, amikor az öt rendszer egyensúlyban működik.

A kínai gyógyászok az öt szervrendszert az öt ős-elemmel jelölik, nevezetesen föld, víz, fa, tűz és fém. Mi azt mondanánk, hogy ezek az emésztés, a keringés, az immun- ( allergia ellen is ), a hormon-idegrendszer, illetve a légzés.

Mindegyik szervrendszert egy-egy speciális növényi formula hivatott táplálni. Ezek a formulák – csakúgy, mint az alapvető formulák – általában részét képezik a napi étrendnek. Ám előfordul, hogy alkalmasint szükségessé válik egy vagy akár több formulának hosszabb-rövidebb időn át való fokozott fogyasztása annak függvényében, hogy milyen jelzéseket (tüneteket) produkál a szervezet.

Immun rendszert tápláló formula ( allergia ellen )

Ez a formula öt gondosan összeválogatott kínai növény keveréke, amely szervezetünk védekezési rendszerét, illetve a máj bizonyos funkcióit táplálja és erősíti.

Immunrendszerünk rendkívül összetett, s sokféleképpen működik, de feltétlenül meg kell említeni a támadó és a védekező sejteket (ezek "T"-sejtek, amelyekről az utóbbi években az immunrendszert gyöngítő különböző betegségek kapcsán sokat hallhattunk). Ezek a sejtek egy egészséges ember szervezetében egymással finom összhangban, egyensúlyban vannak, s az éppen szükséges erővel lépnek fel a betolakodók ellen. A betegség akkor keletkezik, ha ez az egyensúly megbillen. Allergiák és auto-immun betegségek alakulhatnak ki, ha túl erős az immunrendszer támadó funkciója; tumorok és fertőző betegségek lépnek fejlődnek ki akkor, ha túl erősek az immunválaszokat elnyomó erők. A formula a tapasztalatok szerint az immunrendszer sejtjeit és funkcióit táplálja oly módon, hogy létrejöhessen a támadó és elnyomó funkciók közötti egyensúly, s ezáltal javuljon a szervezet esélye minden betegséggel szemben (pl. allergiák, sejtburjánzások, fertőzések, gyulladások, stb.).

A formula különösen hatékonynak bizonyul, amikor a légző rendszert tápláló formulával együtt fogyasztják. Ez a kombináció sok esetben segít a szervezetnek súlyos allergiás állapotok leküzdésében, a felhámréteget, a tápcsatorna nyálkahártyáját, a torkot, orrüreget, s nőknél a vaginát gyakran támadó gombás (candida) fertőzések leküzdésében, illetve légzési problémák enyhítésében. Betegségek, fertőzések, megfázások esetén általában lerövidül a gyógyulási idő.

Az immun rendszert tápláló formula élelmi értékű növények keveréke, tehát mint bármilyen táplálékot, rendszeresen fogyaszthatjuk ( allergia ellen ). Egy átlagnövésű ember szervezetének napi 1-2 kapszula segíthet enyhe zavarok megelőzésében. Súlyosabb betegségek leküzdésére a szervezetünknek nagyobb az esélye, ha ilyen esetekben növeljük a napi fogyasztást.

Hol található? KLIKK>>http://megeri.8x.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://allergiaellen.blog.hu/api/trackback/id/tr378228994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.